Folytatódik a Mindent vissza! tüntetéssorozat. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt által kezdeményezett Restitutio in integrum elnevezésű tüntetéssorozat második felvonására került sor ma Kolozsváron az Állami Levéltár előtt, a Farkas utcában. A szervezők az egyházaktól, civil szervezetektől és iskoláktól elkobzott levéltári anyagokra szeretnék felhívni a figyelmet a mai akcióval.
"- A levéltárakat a kommunista diktatúra idején kobozták el, és különböző állami intézményeknél szórták szét. A visszaszolgáltatás ellen abszurd érveket hoznak fel, például azt, hogy a visszaigénylők az anyagot nem tudják megfelelő módon tárolni. Ugyanakkor akadályozzák a levéltári anyagok kutatását. Nagy kérdés, hogy ezeket a levéltári anyagokat miért őrzik lakat alatt. Kérjük a levéltárak visszaszolgáltatását, valamint a kutatások biztosítását. Ezt megelőzően az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáért tüntettünk, és tüntetni fogunk a civil szervezetek vissza nem adott ingatlanjaiért" – mondta a Paprika Rádió híradójának az Erdélyi Magyar Néppárt, Kolozs megyei szervezetének elnöke. Szász Péter hozzátette, a Mindent vissza! tüntetéssorozat célja, hogy előtérbe helyezze a még vissza nem adott ingatlanok, levéltári anyagok sorsát, és a sajtónyilvánosság erejével hasson az illetékes hatóságokra, hogy ezek helyzete mielőbb rendeződjön.
(Forrás: Paprika Rádió, M.É.)
További képek a Facebookon!