HTML

Magyar tulajdonokért tüntettek Kolozsváron

tempetőfi 2012.10.22. 16:17

12.10.22._Neppart_Restitutio_a.jpg

A Mindent vissza! (Restitutio in integrum) tüntetéssorozat első állomását tartották hétfőn, Kolozsváron. A „ne lopj”, „mindent vissza” vagy „magyar tulajdon” feliratú táblákkal vonuló tüntetők négy, korábban egyházi tulajdont képező épületnél tiltakoztak.

A Szentegyház utca, a Széchenyi tér, a Nagyszamos és a Dézsma utcák sarka, valamint a Kálvin utca: itt található egy-egy elkobzott ingatlan, amelyhez a kétnyelvű tájékoztató anyagokat osztó, valamint a "restitutio in integrum" feliratot az elvett épületek elé, a járdára festő tüntetők vonultak. A katolikus, a református, az unitárius és az evangélikus–lutheránus egyházak épületeihez a többtucatnyi demonstráló az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Ifjúsági Tanács szervezésében érkezett.

Szász Péter, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei elnöke elmondta: az akciósorozat későbbi kolozsvári időpontjaiban, sorra, az erdélyi magyar közösség elkobzott levéltári és könyvtári dokumentumaiért, a temetőkért illetve a civil szervezetektől eltulajdonított ingatlanokért tüntetnek.

12.10.22._Neppart_Restitutio_b.jpg

Szőcs Sándor ügyvéd, a párt Kolozs megyei alelnöke rávilágított: nyilvánvaló bizonyítékok, dokumentumok támasztják alá, hogy az elvett épületek korábban egyházi tulajdonban voltak, de a hatóságok képtelen állításokkal akadályozzák meg a visszaszolgáltatást. Példaként a Kálvin utcai, jelenleg kórházként működő épület ügyét hozta fel: az 1948-ban államosított ingatlanról azt állítja az állam, világháborús bombatalálata után ő építtette újra, holott az 1944-ben elszenvedett sérüléseit a református egyház már jóval az elkobzás előtt restaurálta.

Mátis Jenő megyei alelnök a Széchenyi téri, időközben már lebontott épületek egykori helyén elmondta: az ilyen esetekben a telek visszaadását és az anyagi kárpótlást sürgetik.

Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke kifejtette: a tüntetések célja az ingatlanok lassú és nehézkes visszaszolgáltatási pereinek felgyorsítása, az állami és önkormányzati szervek figyelmének felkeltése. A következő három hétben tíz erdélyi városban folytatódnak az akciók.

További képek a Facebookon: http://www.facebook.com/media/set/?set=a.292658067512289.63191.100003042941043&type=1

Címkék: kolozsvár akció erdélyi magyar nemzeti tanács restitutio in integrum elkobzott ingatlanok magyar ifjúsági tanács

Szólj hozzá!

Mindent vissza!

tempetőfi 2012.10.16. 20:04

134510_435750603141023_1308353783_o.jpg

Indulnak a figyelemfelkeltő akciók! Részletes beszámolókkal itt a blogon jelentkezünk.

Címkék: akció erdélyi magyar nemzeti tanács restitutio in integrum magyar ifjúsági tanács

Szólj hozzá!

Restitutio in integrum

tempetőfi 2012.10.16. 20:01

KEP.jpg

A kommunista uralom fél évszázada alatt magyar nemzeti közösségünket és történelmi egyházainkat javaik jelentős részétől megfosztották. Jogos tulajdonunk visszaszolgáltatása több mint húsz évvel az 1989-es változás után sem történt meg teljes egészében. Még annak ellenére sem, hogy Románia EU-csatlakozása pillanatában vállalta, hogy az elkobzott és államosított ingatlanok és egyéb közösségi javaink visszakerülnek korábbi tulajdonosukhoz.

A kommunizmus bűneinek jóvátétele nevében kérjük a tulajdonaink teljes körű visszaszolgáltatását! Nem a másé kell, csak az, ami bennünket jog szerint megillet!

Adják vissza közösségi javainkat – Mindent vissza!

Adják vissza egyházi ingatlanjainkat – Mindent vissza!

Adják vissza iskoláinkat – Mindent vissza!

Címkék: mozgalom egyházak erdélyi magyar nemzeti tanács restitutio in integrum közösségi javak elkobzott ingatlanok magyar ifjúsági tanács

Szólj hozzá!

Restitutio in integrum

tempetőfi 2012.09.18. 14:25

KEP.jpg

Comunitatea maghiară din România şi bisericile tradiţionale maghiare au fost deposedate de marea parte a bunurilor în timpul regimului comunist. Restituirea bunurilor care ne aparţin de drept nu s-a realizat în totalitate nici după mai mult de două decenii de la schimbările din 1989. O bună parte a bunurilor şi a imobilelor confiscate şi naţionalizate nu au reintrat în posesia vechilor proprietari nici chiar după ce România și-a luat acest angajament ca parte a procesului de aderare la Uniunea Europeană. În numele reparării crimelor comunismului cerem restituirea în totalitate a bunurilor noastre! Nu dorim să obţinem ce nu e al nostru, vrem doar proprietăţile care ne aparţin de drept!

Vrem restituirea bunurilor comunităţii noastre!

Vrem restituirea imobilelor care au aparţinut bisericilor noastre!

Vrem restituirea şcolilor noastre!

Restituiți toate proprietățile!

Címkék: limba romana restitutio in integrum

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása