HTML

Az erdélyi magyar civilszervezetek ingatlanjaiért küzd az Erdélyi Magyar Néppárt

amalie 2012.11.16. 09:40

img_2121-300x200.jpg

„Áll az ember és bámul, hogy miközben tőlünk nyugatra a telekkönyv minden országban szent nálunk nem az. Egyszerűen nem veszik azt figyelembe, sőt még azt is megteszik, hogy az elidegenítik az épületnek egyik-másik részét, ha nem az egészet” – adott hangot elképedésének Vekov Károly az Erdélyi Magyar Néppárt szenátorjelöltje az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Néppárt által kezdeményezett Mindent vissza! (Restitutio in integrum) tüntetéssorozat harmadik állomásán.

Szász Péter, az Erdélyi Magyar Néppárt szenátor jelöltje ugyanakkor elmondta: ez már a harmadik tiltakozó megmozdulásuk, először az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáért vonultak az utcára, másodszor elkobzott levéltári anyagainkért tiltakoztak, ezúttal pedig a civilszervezeteink elbitorolt ingatlanaiért emeltek szót. „Az elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása olyan európai vállalás amelyet Románia nem teljesített” – mutatott rá a tiltakozás sorozat okára Szász Péter.

Ilyés Szilárd-Zoltán az Erdélyi Magyar Néppárt parlamenti képviselő jelöltje a Wass Ottilia-ház előtt elmondta: Wass Ottila grófnő halál előtt azért adományozta házát az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek, hogy a tudományosság szolgálatában kifejtett tevékenységéhez stabil és kiegyensúlyozott hátteret biztosítson. Hozzáfűzte az épületet tulajdonképpen nem államosították soha, az EME-t 1950-ben kormányhatározattal szüntették meg. „Az ingatlan a jelenlegi telekkönyvi kivonatok szerint az EME tulajdona, ezt eddig egyszer sem vitatták és 1998-ban sürgősségi kormányrendelet döntött a Wass-ház visszaszolgáltatásáról, azonban az egyesület birtokba helyezése elmaradt” – részletezte Ilyés Szilárd-Zoltán. Hozzáfűzte Gheorghe Funar rossz emlékű polgármestersége idején eladták az épületben lakó albérlőknek a lakrészeket és azóta is fennáll ez a teljesen tisztázatlan jogi helyzet. „Felháborítónak tartom, hogy az 1859-es alapítása óta az erdélyi magyar egyetemes tudományosság ügyét szolgáló Erdélyi Múzeum-Egyesületet megfosztják jogos tulajdonától” – adott hangot elégedetlenségének Ilyés Szilárd-Zoltán.

A tiltakozás résztvevői az egykori Kolozsvári Casino elé vonultak ahol Vekov Károly elmondta: a Kolozsvári Casino, más néven Mágnás kaszinó az erdélyi nemességnek volt a klubja, ez a legrégibb ma is működő erdélyi magyar civil szervezett 1833. január 13-án alapították eredetileg 226 tagja volt, az erdélyi elit szervezetének is nevezhető civilszervezetnek. Hozzáfűzte az épület sorsa is meglehetősen hányatott. „A Casino tagjai 1889-ben vásárolták meg az épületet, a kommunista hatalom elkobozta jogos tulajdonosaitól és 1948-ban került a kolozsvári önkormányzat tulajdonába. Azóta a szakszervezetek használják, noha a civilszervezet megpróbálta visszaperelni a romániai bíróságok elutasították a keresetüket. A döntést azzal indokolták, hogy nincs jogfolytonosság a kommunista diktatúra által felszámolt és a 2004-ben újraalakult civil szervezet között. Ilyen esetekben nincs más lehetőség mint a strassbourgi nemzetközi bírósághoz fordulni jogorvoslatért” – részletezte a szenátor jelölt.

Forrás: kolozsvaros.ro

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://restitutio.blog.hu/api/trackback/id/tr114909764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása