HTML

A levéltári anyagok visszaszolgáltatásáért tüntetettek Kolozsváron

amalie 2012.11.06. 12:00

_MG_3365.jpg

Két tucatnyi kolozsvári magyar tüntetett az egyházaktól, civil szervezetektől és iskoláktól elkobzott levéltári anyagok teljes visszaszolgáltatásáért tegnap az Állami Levéltár Farkas (Kogălniceanu) utcai székháza előtt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt által kezdeményezett, Mindent vissza! (Restitutio in integrum) tüntetéssorozat részeként.

A tiltakozók több táblát is hoztak magukkal – az egyiken szereplő felirat szerint a „magyar tulajdon” román fordítása „proprietate furată” (ellopott tulajdon). Szász Péter, az EMNP Kolozs megyei szervezetének elnöke emlékeztetett: a kommunista diktatúra elkobozta a levéltári anyagokat jogos tulajdonosaiktól, különböző állami intézmények levéltáraiba szórva szét azokat.

„Ami számomra a legnagyobb abszurdum: a visszaszolgáltatás ellenzői azt mondják, hogy az elkobzott levéltári anyagokat visszakérő jogos tulajdonosok nem lennének képesek arra, hogy megfelelőképpen tárolják, és leltározzák azokat. Ez azért abszurdum, mert ők voltak azok, akik évszázadok alatt összegyűjtötték, és kellőképpen tárolták ezeket az anyagokat” – hangsúlyozta Szász, aki szerint gyakorlatilag az erdélyi magyarság részletes történelme van ezekben a dokumentumokban leírva.

Eközben tegnap Victor Ponta miniszterelnök arról beszélt, hogy Romániának 2013 tavaszáig kell megteremtenie a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásának új törvényes keretét, mivel a jelenlegi alkalmazhatatlan. A kormányfő egyben reményét fejezte ki, hogy sikerül széles körű politikai konszenzust teremteni, hiszen a visszaszolgáltatás folyamata várhatóan több politikai cikluson is átível majd. Leszögezte: a jelenlegi kérelmek alapján a román államnak több mint 16 milliárd euró kárpótlást kellene fizetnie, ami a jövő évi állami költségvetés felét teszi ki.

Forrás: Krónika

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://restitutio.blog.hu/api/trackback/id/tr874893384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása